"Az anyanyelv a nemzeti szeretetnek legszorosabb kapcsa még azoknál is, kiknek nemzetek részekre szaggatott, s egy testet többé nem tészen."

(Kazinczy Ferenc)

1950 - ig

Nagykapos Ung-vidék legnagyobb települése. A legrégibb írott emlék, amely Kaposról említést tesz, II. András király 1214-ben kiadott oklevele. Ebben az oklevélben Kapos neve Copus. Maga az elnevezés minden bizonnyal köthető a kapu szóhoz, és eredete a hagyomány szerint visszanyúlik egészen a honfoglalás koráig. Őseink a Vereckei-szoroson át érkeztek meg a Kárpátok hegyei által övezett területre. A rege szerint Árpád seregei Munkács váránál ereszkedtek le a síkra, és ott kezdték meg a honfoglalás nagy munkáját. Továbbvonulásuk során érinteniük kellett a mai Nagykapost és vidékét, mintegy „kapun” áthaladva vándoroltak tovább dús füvű legelők és jó földek felkutatásának reményében.

Tény, hogy Nagykapos mindig fontos szerepet töltött be a környező falvak életében mint gazdasági-, kulturális- közigazgatási központ, sőt vezető szerepét máig megőrizte. Az Ung-vidékiek mindig is osztoztak a Kárpát-medencei magyar sorsban. A kisebbségi lét felvállalásának őrhelye a templom és az iskola volt, sőt ezek az intézmények máig szolgálják magyarságunk önazonosságtudatának megőrzését. Kár, hogy a nagykaposi iskolák életéről írásos feljegyzés nem maradt fenn. Annyi biztos, hogy ezekben az iskolákban a tanítási nyelv mindenkor magyar volt. Lelkészi oklevéllel bírók, teológusok, okleveles világi tanítók nevelgették, pallérozták a kis emberkéket. Nagykaposon közvetlenül 1945-ig két egyházi és egy állami iskola működött. Római Katolikus Egyházi Elemi Iskola, amely a katolikus templom mellett épült fel. Itt tanított Mikolajcsik János és Mikolajcsik Jánosné. A Református Egyházi Elemi Iskola, épülete ma már nincs meg, a mai Dobó István téren állt. Az 1-8 évfolyamokban évente 50-60 gyermek tanult. Előbb Papp Lajos majd Pápay István volt az iskola igazgató-tanítója. Legnépesebb volt az Állami Elemi Iskola, ahol öt tanító tanított:Szűcs János, Láng Gizella, Németi, Belicky Béla és Filip Béla. Ez az iskolaépület a Fő utcán, az egykori asztalosműhely helyén állt. A háború alatt találat érte, majd lebontották. 1945. április 5-én nyilvánosságra hozták a Kassai Kormányprogramot. Ennek értelmében a Csehszlovákiában élő magyarok kollektív háborús bűnösök lettek, megvonták állampolgárságukat, ez által hontalanságra ítélték őket. Bezárták valamennyi magyar nyelven oktató iskolát. Az anyanyelv visszaszorult az otthonokba. 1949-ben a nemzetiségi elnyomás enyhült. A szlovákiai magyarok számára kedvező változást egy 1949-es bizalmas párthatározat hozott, amelynek értelmében 1949 tavaszától fokozatosan megnyíltak újra a magyar tannyelvű iskolák.

1950 - 1960

Nagykaposon 1950. szeptember 1-jén újraindult az anyanyelvű oktatás az első magyar osztályokban. Létrejött a magyar tannyelvű középiskola (a köztudatban polgári iskola) és a népiskola. A két iskola külön igazgatóság alá került. Az állami népiskola igazgatónője Wengricky Magda tanítónő lett, itt tanított Vajó Anna, Háber Józsefné, Veres Sándorné és Szűcsné Tóth Margit. A népiskolát a takarékpénztárral szemben álló épületben helyezték el (a volt Popély söröző).

Az 1950/51-es tanévet négy osztállyal kezdték. A két I., az egy II. és az egy III. osztályban a tanulók létszáma 113 volt. Kezdetben két tanítója volt az iskolának: Meidlinger Anna és Titka Róbert, 1950. szeptember 15-től további tanerők jöttek: Taraszovics Gyula, Vernárszky Gyula és Banykó József. Az iskola első igazgatója Taraszovics Gyula. Nagykapos vonzáskörzetébe tartozó falvak: Bajánháza, Budaháza, Bés, Csicser, Deregnyő, Dobóruszka, Iske, Kaposkelecsény, Kaposvajkóc, Mátyóc, Mokcsa, Mogyorós, Nagyszelmenc, Szirénfalva, Vaján, Veskóc diákjai nagyban növelték az iskola tanulóinak számát.

Az 1952/53-as tanévet már 256 tanulóval fejezték be. Országos gondot jelentett az újonnan megjelent magyar iskolák elhelyezése. Így városunkban is átmeneti épületekben kezdték meg munkájukat a magyar osztályok: a „barakkiskola” épületében, ez a II. világháború után panelből épült ideiglenes épület volt, a jelenlegi Állomás utcában, a Szlovák Autóbuszközlekedési Vállalat szomszédságában. 1954-ben az udvarán egy faépülettel bővült. A volt katolikus iskola épületében, amely a katolikus templommal szemközt állt. Lebontották, helyén lakótelepi panelház épült. A volt református iskola épületében, a mai Dobó István téren állt, lebontották. A „chemodroga”, azaz egykor vegyi anyagokat árusító üzlet épületében, az Állami Takarékpénztár mellett. Jelenleg élelmiszer és vegyi áru üzlet van benne. 1953-ban új iskolatörvény lépett életbe, amelyben még nem tettek említést a nemzeti közösségek iskoláiról. Ez a törvény inkább csak szerkezeti változásokat eredményezett: a népiskola beolvadt a középiskolába. Ennek értelmében 1953. szeptember 1-től az iskola hivatalos megnevezése: Nagykaposi Magyar Tannyelvű Nyolcéves Középiskola. Az 1953/54-es tanévben április 21-től új igazgatót neveztek ki az iskola élére Urbán Lajos személyében, aki visszamenőleg február 1-től vette át az iskola vezetését. Pedagógiai igazgató Géczi Lajos lett, a következő tanévtől Banykó József. Az iskola épületének kérdése még mindig megoldatlan maradt annak ellenére, hogy a barakkiskola udvarán 1954-ben egy faépületet raktak össze. Örvendetes volt viszont az, hogy a tanulók száma az 1953/54-es tanévben 336-ra nőtt. A járási iskolaügyi osztály javaslatára 1954 novemberében megkezdődött egy új 14 tantermes iskola építése (a jelenlegi főépület). 1956-ban az iskolai év megkezdése előtt, a járási építkezési vállalat átadta az új iskolaépületet. Megosztva kapta a szlovák- és a magyar tannyelvű nyolcéves középiskola: öt tanteremben szlovák-, kilenc tanteremben magyar nyelven folyt a tanítás. Az I., a VI. és a VIII évfolyam tanulói az új iskolaépületben, a II. és a IV. évfolyam tanulói a volt katolikus iskola épületében, míg a III. és az V évfolyam tanulói a barakkiskola épületében nyertek elhelyezést. 1956. szeptember 1-től személyi változás történt, az iskola igazgatóhelyetteseBertók Jánoslett. 1957. szeptember 1-jén iskolánk mellett középiskolai osztály nyílt negyvenes létszámmal. Ezzel kezdetét vette a nagykaposi középiskola megalakulása, a mai gimnázium elődje.

1960 - 1970

1960. július 11-én hatályba lépett az új alkotmánytörvény, amely először mondta ki a kisebbségek anyanyelven történő művelődéshez való jogát. Ugyancsak 1960-ban jelent meg az új iskolatörvény, ekkor rögzítették törvényben első ízben: „A magyar, ukrán és lengyel nemzetiségű gyermekek és ifjúság számára létesített iskolákban anyanyelvük a tanítási nyelv.” A kötelező iskolalátogatás kilenc év lett, az iskola új megnevezése: Nagykaposi Magyar Tanítási Nyelvű Kilencéves Alapiskola. Előbb létrejött a kilencéves iskola alsó tagozata, az 1-5 évfolyam, majd a felső tagozatát alkotó 6-9 évfolyam. Az 1960/61-es tanévtől kezdődően a tanulók a tankönyveket kölcsönkapták az iskolától, az év végén visszaszolgáltatták, hogy a következő évfolyam is használhassa. A füzeteket, tanszereket térítésmentesen osztották ki az osztályfőnökök minden tanulónak. A tanév legfontosabb eseménye, hogy ismét költözött az iskola. A megüresedett bírósági épületet (jelenlegi gimnázium) adták át iskolai célra. Így csak részben oldották meg az osztályok elhelyezésének problémáját. A tanulók száma 400 fölé emelkedett, ezért kénytelenek voltak bevezetni a váltakozó tanítást. Az 1961/62-es iskolai évben az igazgatóhelyettesi teendőkkel Tomčo Mihályt bízták meg, aki 1955-től volt tagja a tantestületnek. Az 1962/63-as tanévben megkezdte munkáját a napközi otthon, az olyan gyerekek részére, akiknek édesanyjuk is munkába járt, és így egyedül, szülői felügyelet nélkül maradtak volna otthon. A napközi otthont Abaházi Magda vezette. 1963 tavaszán megnyílt a diákétkezde Vernárszky Gyula vezetésével. Az 1963/64-es iskolai évtől kezdődően nem kötelező tantárgyként bevezették a német nyelv oktatását. Kezdetben Kanóc Tihamér, később Lakatos Andrásné tanította a német nyelvet heti két órában. 1964 szeptemberében a tanulók száma meghaladta a hatszázat. A tanítás továbbra is mostoha körülmények között folyt - váltott műszakban és két épületben. Az 1965/66-os iskolai évet iskolánk fennállásának 15. évfordulójáról való megemlékezéssel kezdték. A jubileumi évben a tanulók száma már 642 volt, 22 osztályban 26 pedagógus tanított. A napközi otthonba beiratkozott tanulók száma 60 volt. 1966/67-es iskolai évben a tanulók számának növekedése indokolta, hogy az iskolavezetéssel járó teendőket az igazgató egy másik igazgatóhelyettessel is megossza. Ebbe a beosztásba Demjén Béla tanítót nevezték ki. A váltakozó tanítást véglegesen csak az 1967/68-as tanévben sikerült megszüntetni. Ekkor, az eredetileg munkásszállónak épített panelépületet bocsátották az iskola rendelkezésére. Ez az épület „paneliskola” néven lett ismert (Fábry utcában, a kórházzal szemben). Az épületet át kellett alakítani iskolai célokra. A paneliskola ezek után sem felelt meg a higiéniai, biztonsági és pedagógiai feltételeknek. Csak szükségmegoldás volt. Az iskola igazgatósága évente nyújtott be kérelmet a város vezetőségéhez és a járási szervekhez, amelyben szorgalmazták egy új iskolaépület felépítését a főépület udvarán. Sajnos, ezek a tervek nem valósultak meg. 1969-ben központi utasításra országos didaktikai felmérést végeztek azzal a céllal, hogy megállapítsák a nemzetiségi iskolákban folyó tanítás színvonalát. A tudásszint felmérését Szlovákia valamennyi alapiskolájában elvégezték kb. 100 ezer kilencedik osztályos tanuló részvételével. A magyar tanítási nyelvű alapiskolák 15 éves tanulói a matematika, a fizika, a történelem valamint a magyar nyelv és szlovák nyelv tananyagának elsajátításában ugyanolyan, illetve jobb eredményeket értek el, mint az országos átlag. Az iskolánkban végzett felmérés eredményei:matematikából járási 1. helyen, országosan a magyar tannyelvű iskolák között szintén 1. helyen, a szlovák tannyelvű iskolákat is beszámítva 17. helyen végeztek tanulóink. A felmért évfolyamban Demjén Béla tanított. Magyar nyelvből járási viszonylatban 7. hely, tanítottLakatos Andrásné. Szlovák nyelvből járási viszonylatban 8. hely, tanított Kendi Lászlóné. Fizikából járási viszonylatban 8. hely, tanított Vályi György. Ezek az eredmények megerősítették, hogy a magyar iskolák - esetünkben ez az iskola - a szlovák tanítási nyelvű iskolákkal egyenértékű ismereteket nyújtanak tanulóiknak. Bizonyított tény, hogy a tárgyi tudást legjobban anyanyelvükön sajátítják el a gyerekek.

1970 - 1980

1970 szeptemberében Tomčo Mihály igazgatóhelyettest a járási iskolaügyi osztályra helyezték, helyére Vernárszky Gyula tanítót nevezték ki.A nevelési tanácsadó Kendi László tanító lett. Fő feladata a gyerekek pályaválasztásának irányítása volt, különös tekintettel a tehetséges és a gyengébb szociális helyzetben élő tanulókra. 1971-ben a Hviezdoslav lakótelepen befejezett új iskolaépületet átadták a szlovák tannyelvű iskolának. Iskolánk - mivel már lassan kezdte kinőni a volt bírósági épületet - megkapta a megüresedett, jelenlegi főépületet. Októberben megvalósult az átköltözés, a 6-9 évfolyam foglalta el itt a helyét. Mivel az épület nagyon elhanyagolt állapotban volt, ezért teljes tatarozásra szorult, amit egy év leforgása alatt el is végeztek. Bár az 1969-es országos felmérésnek nem sikerült bebizonyítania a magyar iskolák életképtelenségét, mégis újabb nyomás nehezedett az iskolákra. A hatalom próbálkozásai az 1970-es években arra irányultak, hogy ellehetetlenítsék az itt folyó oktatást. Egyes elképzelések szerint a magyar iskolákban a magyar nyelv, történelem és a földrajz kivételével minden tantárgyat szlovákul oktattak volna. Ennek eredményeként a tanóráknak csak 15-20%-t tartották volna magyar nyelven. Végül 1971-től a magyar óvodákban és az általános iskolák első két osztályában kötelezővé tették a szlovák nyelv oktatását, amit korábban csak 3. osztálytól tanítottak. Az iskolánkban ennek ellenére nyugodt pedagógiai légkörben tanítottak. A kiegyensúlyozott pedagógiai munkáért és a jó eredményekért az iskola tantestülete az SZSZK Oktatási Minisztériumától dicsérő oklevelet kapott az 1977/78-as tanévben. A hatalom kénytelen volt elismerni a magyar iskolákban folyó oktatás színvonalát, ám országosan sok intézkedése épp a magyar iskolák kárára valósult meg, pl.: osztályok összevonása, iskolák körzetesítése, közös igazgatóság alá vont magyar és szlovák iskolák.

1980 - 1990

1983-ban Urbán Lajos nyugdíjba vonulása után, szeptember 1-től az iskola igazgatója Kendi László lett, helyettese Szanyóné Géczi Éva, a következő tanévtől a másik helyettes Tóth Bálintné. Megkezdődött mindkét iskolaépület felújítása, amibe a szülők az iskolavezetés és az osztályfőnökök felhívására tevékenyen bekapcsolódtak. Minden évfolyam számára szaktantermet alakítottak ki, ahol a falakra színes padlószőnyeget ragasztottak, amelyen a szakos tanítók az általuk elkészített szemléltető anyagot helyezték el. Az elgondolás nem volt rossz, a megvalósítás viszont szinte lehetetlen volt a tanteremhiány miatt. A folyosók falára is az egyes tantárgyakkal kapcsolatos szemléltető képek kerültek, elősegítvén a természetrajz, magyar irodalom, földrajz tanítását. Sajnálatos, hogy ezáltal a falakról lekerültek, és végül a pincében semmisültek meg az iskola történetének képes dokumentumai, az iskolai tablók. Egységesítették az osztályokban a faliújságokat, megjelölték rajtuk az aktuális politikai tudósítások, az évfordulókról való megemlékezések és az iskolai életről szóló beszámolók helyét. Az iskolai élet túlideologizált és túlpolitizált volt. Állami ünnepek alkalmából az iskola épületét gazdagon díszítették, így értékeléskor mindig kimagaslott a járás többi iskolái közül, elnyervén a járási pártbizottság elismerését és a legszebben díszített iskola címét. A főépület udvarát parkosították, fenyőfákat, díszfákat és virágokat ültettek ki. Új tantermeket alakítottak ki a panelépületben szakvéleményezés és engedély nélkül, ami megbontotta az épület statikáját. A járási szervek a munkák befejezése után megoldottnak tekintették az iskolaépület problémáját, ezért egy új iskola felépítésének szükségességét elvetették. A gyerekek és a szülők körében egyre népszerűbb lett a természeti iskola. Évente több csoportot szerveztek mindkét tagozat tanulói számára, akik leggyakrabban a Tátrában kialakított erdei iskolákban töltöttek el két hetet. Mindezt elősegítette az állam akkori iskolapolitikája. Tekintettel térségünk szennyezettségére, teljesen ingyen biztosította minden tanuló részvételét a természeti iskolában. Az 1989-es bársonyos forradalom éreztette hatását az iskola életében is. Megszűnt a párt vezető szerepe, a pedagógusok munkájukban több önállóságot kaptak.

1990 - 2000

1990 januárjában a tantestület titkos szavazással új igazgatóhelyetteseket választottak, a felső tagozaton Tolcsvay Antalt, az alsó tagozaton Balogh Róbertnét. A napközi otthonban az új főnevelőnő Géczi Lídia lett. Első ízben ünnepelték szabadon az iskola pedagógusai és tanulói a magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját, március 15-ét. 1991-ben megalakultak az iskolatanácsok (iskolaszékek) mint az iskola melletti önálló tanácsadó szervek. Általuk a szülők számára biztosítva lett az iskolai munkába való beleszólási jog. Több funkciót teljesített, javaslatokat adhatott, ellenőrizhetett, megválaszthatta az iskolaigazgatókat stb. E tanácsban képviseltették magukat a szülők, pedagógusok, iskolai alkalmazottak, helyi középiskolák és az önkormányzat. Első elnöke Kis Berta László volt, miután kinevezték igazgatóhelyettesnek helyét Demjén Béla foglalta el. Második választási időszakban Nadály Miklós látta el az elnöki teendőket. Az 1990/91-es tanévben az iskolaszék a Szlovák Nemzeti Tanács által jóváhagyott törvény alapján pályázatot hirdetett az igazgatói tisztség betöltésére. A pályázatot Kalitza Miklós nyerte el, javaslatára a felső tagozaton Molnár Lászlót, az alsó tagozaton Kis Berta Lászlót bízták meg az igazgatóhelyettesi feladatok elvégzésével. Az 1991/92-es tanévben az iskola baráti kapcsolatot épített ki a Sárospataki Petőfi Sándor Általános Iskolával. A két iskola tantestülete több ízben szervezett közös szakmai napot. Tapasztalatot cseréltek a kölcsönös óralátogatások alkalmával az új pedagógiai módszerekről és a társadalomnak az iskolával szemben támasztott elvárásairól. 1994. szeptember 1-től kötelezően választható tantárgyként az alapiskola felső tagozatán bevezették a hitoktatást és az etikai nevelést. Az iskola a hitoktatást mindhárom hitfelekezet részére biztosította. Kezdetben ezt a feladatot lelkészek látták el, Csatlós Sándor, Pándy Árpád, Gábor Bertalan és Ósz István. Az etikai nevelést 11 csoportban 10 pedagógus tanította. A tantárgy oktatása a minsztérium részéről előkészületlen volt, ezért a pedagógusok, sajnos tankönyvek és módszertani segédkönyvek nélkül voltak kénytelenek azt tanítani. Minden évfolyamban létesítettek matematikai osztályt, ahol a jó matematikai képességű tanulók emelt óraszámban tanulták a matematikát. A szlovák és az angol nyelv tökéletes elsajátítása érdekében az azonos, egy osztályban tanuló diákokat két csoportba osztották. Az alsó- és felső tagozat tanulói számára a városi uszodában úszótanfolyamokat szerveztek. Az anyanyelvi oktatás az eltelt évek alatt több alkalommal is veszélybe került. Az 1995/96-os tanévtől az eddigi kétnyelvű iskolai dokumentációkat az államnyelvről hozott törvényre hivatkozva csak szlovák nyelven engedélyezték vezetni, ellentétben az eddigi gyakorlattal, eddig ugyanis az iskolai dokumentációkat két nyelven írták. Ilyen dokumentáció az osztálykönyv, osztálynapló, tervek és a bizonyítványok. Új fogalommal, az alternatív oktatás fogalmával ismerkedtek meg szülők, pedagógusok egyaránt. A szlovákiai magyar gyermekek állítólagos jobb érvényesülése érdekében kínálta fel a Szlovák Köztársaság Iskolaügyi Minisztériuma a lehetőséget, amelynek értelmében a kötelező tantárgyak felét csak szlovák nyelven oktathatták volna iskoláinkban. Az ilyen tantárgyak közé sorolták a földrajzot és a történelmet. Köztudott, hogy e két tantárgy oktatása igényes szókincs alkalmazását kívánja tanítóktól és gyermekektől egyaránt. Oktatásuknak nagy szerepe van a történelmi múlt megértésében és megismerésében, a nemzeti önazonosságtudat megőrzésében. A cél tehát, amit követtek, egyértelmű volt: a magyar tanítási nyelvű iskolák elsorvasztása. Szülők, pedagógusok, neves közéleti személyiségek, szlovák értelmiségiek egyaránt elítélték a magyar tannyelvű iskolák elleni barbár támadást és országos tiltakozó mozgalmat szerveztek. A komáromi tiltakozó nagygyűlésen az iskolát Kalitza Miklós, Kis Berta László, Nadály Miklós, Nadály Miklósné, Böszörményi Edit és Nagy Magdolna képviselték. A magyar iskoláknak ez a tarthatatlan és jogfosztott helyzete csak az 1998-asválasztások után oldódott meg. Az 1998/99-es tanév végén a gyerekek ismét kétnyelvű bizonyítványt vittek haza. Az 1997/98-as iskolai tanévben a szlovákiai iskolarendszer szerkezeti változáson ment át. A nyolcéves alapiskolai oktatást kilenc évre hosszabbították. Az 1999/2000-es tanév lesz az első, amikor minden tanuló kilenc évet köteles az alapiskola padjaiban eltölteni. 1998-ban a Centrum lakótelepen felépített modern 12 tantermes iskolaépületet a járási és a városi hivatalok döntése alapján, jogosan kapta meg iskolánk. Még az iskolai év megkezdése előtt tanítók és szülők közösen hordták át az eddigi épületből az iskolai berendezéseket, szemléltető eszközöket, könyveket, hogy szeptemberben zavartalanul elkezdődjék az oktatás. Az új iskolaépületben helyezték el az alsó tagozatot és az 5. évfolyam osztályait, így az 1998/99-es iskolai évet 449 tanuló már itt kezdte meg. Az iskolai év második felétől személyi változásra került sor az iskola vezetőségében. A járási tanügyi osztály az igazgatói teendők elvégzésével Molnár Lászlót, eddigi helyettest bízta meg. Igazgatóhelyettes az alsó tagozaton Tóthné Pásztor Angéla, a felső tagozaton Nadály Miklós, lett. Az új iskolavezetés azzal a kérelemmel fordult a Szlovák Köztársaság Iskolaügyi Minisztériumához, hogy az iskola felvehesse Nagykapos szülöttének, Erdélyi Jánosnak a nevét. 1999. október 17-én Szigeti László oktatásügyi államtitkár személyesen adta át az okiratot, mely szerint iskolánk a következő évszázadba új megnevezéssel lép: Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Nagykapos. Az államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Nem véletlen, hogy a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola Erdélyi János születésének 185. évfordulója alkalmából kapta meg a megtisztelő nevet, mert ez egyben értékelése is az intézmény eddigi munkájának.Ez az iskola mindig a magyar iskolák élvonalában állt és áll ma is a tehetséggondozás, nevelés a felkészítés terén egyaránt. Nyíltszívű, nyitott, demokratikus gondolkozású embereket adott az országnak, akik a nemzeti hovatartozásuk kérdésében egyértelműen megállják a helyüket.” Az elmúlt ötven esztendő eredményei igazolják, hogy iskolánk kiállta az eltelt évek megpróbáltatásait és elnyerte a közvélemény bizalmát. Az új évszázad kínálta lehetőségek megvalósítása már más elvárásokat, hozzáállást és munkastílust kíván pedagógustól, diáktól egyaránt. Hogy milyen lesz az iskola új arculata nagyban függ az iskola falain belül folyó oktató-nevelő munka színvonalától, de ez már egy más történet lesz.

Forrás: A Nagykaposi Erdélyi János Alapiskola emlékkönyve
Írta: Demjénné Kovács Erna
Összeállította: Demjén Béla